Szamár héberül chamor, (a szamárcsikó aton), latinul egus asinus, görögül onosz.
A szamár eredetileg a vadszamár leszármazottja, Kelet leggyakoribb háziállataként ismert. Európában csak később lett honos.
Amikor a szamárra gondolunk, amiről a Biblia ír, ne feledjük el, hogy az a szamár, amelyet mi, európaiak ismerünk, egyáltalán nem hasonlítható össze a keleten honossal. A „szelíd" dél-európai szamár többnyire kicsi, csökönyös és alattomos állat, joggal nevezhető ostobának. A szamár a meleg éghajlat alatt fejlődik a legjobban. Itt válik szép, nagy és tekintélyes, mozgékony állattá. Az egyiptomi hátas szamár magassága eléri az 1,38 métert, emellett karcsú és gyors. Szőrük színe esetenként lehet egészen fehér, de túlnyomórészt vörösbarnák, sötétebb és világosabb árnyalatokkal. A héber chamor szó tulajdonképpen vörösbarnát jelent.
Debóra fehér szamarakon közlekedő embereket szólít fel éneklésre, hogy együtt énekeljék a diadaléneket (Bír 5,10). Nem véletlen az sem, hogy a Biblia a szamár említésénél nem beszél azok gonoszságáról vagy lustaságáról, ahogy a szamarakat ábrázolják Európában. Keleten ugyanis ilyen szamarak nincsenek.
Már a pátriárkák idejében is a Biblia a szamarat teherhordó és hátas szamárként említi. Utazáshoz különösen a fejlett szamárcsikókat használták. Ábrahámnak a fáraó szamarakat és szamárcsikókat ajándékozott (l Móz 12,16), így sok szamárral rendelkezett (l Móz 24,35). De ezt láthatjuk Jákobnál is (l Móz 30,43; 32,6), vagy a gazdag Jóbnál, akinek kezdetben ötszáz szamárcsikója volt (Jób 1 3) halála előtt pedig ezer (Jób 42,12).
Teherhordóként írja le a Biblia a szamarakat akkor is, amikor József testvérei búzát szállítottak Egyiptomból a hazájukba (l Móz 42,26; 45,23). Abigail szamarakon küldött Dávidnak kétszáz kenyeret, két korsó bort, Öt elkészített juhot, öt mérce pergelt búzát, száz köteg aszú szőlőt és kétszáz csomó fügét (l Sám. 25,18; vö. 2Sám 16,1; Bír 19,10; I Krón 12,41; Neh 33,15).
Salamon előtt Izraelben még nem ismerték a ló jó tulajdonságait, mint teherhordó és hátasállatot. A szamarat részesítették előnyben még a fogság idején is (Ezsd 2,66-67; Neh 7,68).
Az ökör és a szamár Krisztus idejében szorosan az izraeli háztartáshoz tartozott. Amikor Jézus a szombat megszenteléséről beszélt, azt mondta; „Képmutatók, vajon szombaton nem oldja-e el mindegyikőtök a maga ökrét vagy szamarát a jászoltól, és nem vezeti-e ki itatni?" (Lk 13,15)
A szamár szerepét bizonyítja az is, hogy Dávid tizenkét vagyongondozójának egyike, a mérónóti Jehdejáhú, a királyi javak egyedüli felügyelőjeként a szamarakra vigyázott (I Krón 27,30). Abban az időben egyébként az elöljáró személyek, főemberek kizárólag szamárháton utaztak (Bír 12,14).
A szamár egyedülálló szerepét olvassuk a Bírák könyvében, amikor Sámson egy szamár állcsontjával agyonvert ezer embert a fíliszteusok közül (Bír 15,15).
Katonai célra Salamon óta már lovakat használtak, így a szamáron utazók a béke fejedelmét ábrázolták ki: „Örvendj nagyon, Sión leánya, ujjong/, Jeruzsálem leánya,1 Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos és szamárháton ül, szamárcsikó hátán" (Zak 9,9). Ezt a próféciát töltötte be az Úr Jézus, amikor bevonult Jeruzsálembe (Mt 21,5), és nem volt egyetlen izraelita sem, aki kételkedett volna abban, hogy eljött a béke királyságának az ideje.
Amikor egy szamarat felnyergeltek, tulajdonképpen nem nyerget tettek rá, hanem körülkötötték takaróval, és ráerősítették a kötőféket. Jézus jeruzsálemi bevonulásakor tanítványai nem a takarót tették a szamárra, hanem ruháikat terítették rá, és arra ült fel az Úr, a sokaság pedig az útra terítette felsőruháját. Mások ágakat vagdaltak a fákról, az útra szórták, és ezt kiáltották: „Hozsánna a Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úrnak nevében.' (Mt 21,9) A világ teremtő Ura nem (\ szégyellt szamárháton bevonulni Jeruzsálembe, Később, amikor Pilátus megkérdezte ezt a sokaságot: „Mit tegyek akkor Jézussal... ", azt felelték: „Feszíttessék meg!" (Mt 27,22) És megfeszítették, de harmadnapon feltámadt, és Ő örökké élő Úr az Atya Isten dicsőségére!
Forrás:Vetés és aratás
