Üzenetek a Barátunktól

 Ne akarj a kereszteden könnyíteni!

Kemény a harc, nehéz a kereszt terhe.
Nem bírom már!
-sóhajtod csüggedezve.
De tarts ki! Egyszer meglátod, megérted,
hogy a keresztre miért volt szükséged.
Vándor roskad le az útszél kövére.
Bot a kezében. Bárcsak célhoz érne!
De nem megy tovább! Hogyan érje el,
ha olyan nehéz terhet cipel?

Amikor indult,erős volt és boldog.
Azóta annyi minden összeomlott.
Magára maradt.Szép napoknak vége.
Keserves, árva lesz öröksége.
Szívében ott a kérdés szüntelen:
Miért lett ilyen az út Istenem?!
Ahogy így töpreng, kicsordul a könnye,
és leperdül az útszéli göröngyre.

Aztán elcsendesedik.Lehet-e
ilyen csüggedt, ha Isten gyermeke?
Magasba emeli tekintetét.
Ott majd megérti, amit itt nem ért.
Fogja botját,és indul vánszorogva.
Mintha a domboldalon kunyhó volna!
Odaér. Bemegy.Fáradtan lefekszik.
Elég volt már a vándorlásból estig
Soká eltöpreng még bajon hiányon,
míg végre lassan elnyomja az álom.

S magát álmában is vándornak látja,
útban a távol mennyei hazába.
A mennyei város ragyog feléje.
Kezében vándorbot, vállán keresztje.
Vállára azt Isten maga helyezte.
Siet örömmel.Föl! Előre! Föl!
A messzi cél, mint csillag,tündököl.

Hőség tikkasztja.Keresztje teher.
Útközben néha pihennie kell.
Kedves ház kínál pihenést neki.
Súlyos keresztjét ott leteheti.
S ahogy tovább indulna,mit vesz észre?
Tekintete ráesik egy fűrészre.

"Olyan súlyos keresztet cipelek.
Jobb,ha belőle lefűrészelek"
-mondja magában.
"De jó,hogy megtettem!
Sokkal könnyebb"-sóhajt elégedetten.

Siet tovább.Minjárt elfogy az út,
s eléri a ragyogó gyöngykaput.
Ó,már csak egy patak választja el!
Jön-megy a partján,hídra mégsem lel.
De hírtelen eszébe jut keresztje:
A túlsó partra az most híd lehetne.
Jaj, nem ér át! Hiába próbálgatja:
hiányzik a lefűrészelt darabja.
"Mit tettem!"-kiált kétségbe esetten.
"Most a cél közelében kell elvesznem,
mert keresztemet nehéznek találtam!"
S ott áll a parton keserű önvádban.

Azután új vándort lát közeledni,
s mert keresztjéből nem hiányzik semmi,
mint hídon boldogan indulhat rajta,
hogy átjusson békén a túlsó partra.
"Rálépek én is!" Reménykedni kezd:
az ismeretlen idegen kereszt
hátha átsegíti. Rálép,de reccsen
lába alatt. "Jaj Istenem elvesztem!
Uram segíts!" Így sikolt és felébred.
Még a földön van. Előtte az élet.
Csak álom volt a kín, a döbbenet.

"Megváltó Uram,köszönöm Neked!
Keresztemet Te adtad, ó ne engedd,
hogy egy darabot is lefűrészeljek!
Amilyennek adtad olyan legyen!
Te vezetsz át a szenvedéseken.
A Te kereszted szerzett üdvösséget,
de mivel az enyémet is kimérted,
Te adj erőt és kegyelmet nekem,
hordozni mindhalálig csendesen!"